Belépés / Register
NOW Books & Music
0 Termék
0 0 Ft

Cart

Kosár A kosár üres
  • A kosárban nincsenek termékek.
  • Hírek
  • Könyveink
  • Zenéink
  • Rólunk
  • Szolgáltatások
  • Partnereink
  • NOWmagazin

Rocksztárok porszívóznak Zacher Gábor szeme láttára – Itt az új SZ4P lemez!

Detox-történet happy enddel, paneldráma, szerelmes fizikusok és szédülés Budán. Változatos témákat gyűjt csokorba az új SZ4P lemez, ami szövegében és ezúttal zeneileg is igen erős lett. A Rocksztárok porszívóznak itt és most, a Recorderen debütál.

November 8-án az Instantban mutatja be a Rocksztárok porszívóznak c. második nagylemezét a Szabadtéri 4akkordos Performansz (SZ4P), amiről korábban egy single, a Kilences kapucsengő már megjelent. Zeneileg érettebb, de mindenképpen autentikus gumipank lemezzel van dolgunk a zenekartól már megszokott kettős stílusban. A nyár folyamán megjárták a Fishing on Orfűt, a Művészetek Völgyét és az erdélyi VIBE fesztivált, illetve Varga Samutól csendben elváltak útjaik. A szólógitáros posztra Szentgáli Gyuri érkezett, az új lemezt már vele vették fel, de Samu visszatér a lemezbemutatón egy-két vérbeli Samu-szóló erejéig.

“Ez a lemez az eddigi legihletettebb anyagunk az elmúlt 12 évünk során, amelyet meglehetősen viszontagságos körülmények írtunk és raktunk össze. Volt minden a próbaterem beázástól kezdve a tagcseréig. Végeredményben úgy érezzük mindezek nagyon jót tettek a daloknak, ami talán annak is köszönhető, hogy teljesen össze kellett zárnunk és minden külső körülményt leküzdve fordultunk rá a stúdiózásra. Ilyen jól még soha nem szóltak SZ4P számok, amit nagyon köszönünk a Pinewood Stúdiónak. Megtiszteltetés volt ilyen profi körülmények és stáb mellett felvenni a lemezt, amely több év termését összegzi.” – mesélte a lemezről Renge Zsolt, a zenekar egyik frontembere.

„A 2015-ös Az új elit óta kisebb-nagyobb szünetekkel folyamatosan készültek a dalok, amelyek idén nyárra nyerték el végleges formájukat, illetve az NKA is megítélt egy támogatást közben egy új lemez felvételére. Új gitárosunk, Gyuri csatlakozásával kicsit kinyíltunk a zenei megoldások tekintetében, és ránk jellemző módon szövegileg sem maradtunk egy kaptafánál. Született itt szerelmes popdal kockaságokkal teletömve, kicsit szomorkásabb hangulatú, lehalkított életkedvű nóta, totális idiótaság arról, hogy miért nem szeretjük Budát, vagy épp egy meglehetősen zúzós-reppelős dal, amiben csatlakozott hozzánk két barátunk, Siklósi Örs az AWS-ből és Sipos Andris a Strong Deformityből. A sokszínűsége ellenére mégis úgy érezzük, hogy egy kerek egész lett ez a lemez, amit nagyban köszönhetünk a Pinewood Studionak is, akik igazán fasza melót végeztek. A címben is megidézett dalból, a Zacher Gáborból pedig jelenleg is készülőben van a klip, amit a lemezbemutatón tervezünk bemutatni majd a közönségnek.” – tette hozzá Csóré Zoltán.

Ahogy a lemezen az Újraindítás c. dalban, a koncerten is ott lesz vendégként Siklósi Örs (AWS) és Sipos Andris (Nuke, Strong Deformity) is. A lemez nyitódala igazi nemzedéki himnusz lehet, fókuszában Zacher Gábor, a magyar szupermen. A dalhoz Lippai Balázzsal forgattak klipet, főszerepben a Muzsik és Volkovából és Napfonatból is ismert Farkas Krisztivel. A videó exkluzív premierje a lemezbemutató koncerten az Instantban lesz, ahol a srácok vendége a Madrapur és a Feed the Mogul lesz. Ne hagyjátok ki, és addig is, hallgassátok a lemezt!

Készül az új SZ4P lemez!

2015-ben jelent meg a legutóbbi Szabadtéri 4akkordos Performansz (SZ4P) nagylemez, már épp itt volt az ideje, hogy a srácok stúdióba vonuljanak.

Méghozzá nem is akárhova; az új, csillogó Pinewood Stúdióban rögzítették az új dalokat Köge és Sipos Ábris felügyelete alatt. Az első single, a Kilences kapucsengő hamarosan megjelenik, premier október 9-én a Ma.csek-on, a lemezbemutatót pedig november 8-án tartják majd az Instantban, vendégük a Madrapur és a Feed the Mogul lesz.
Facebook esemény itt. 
Jegyekért pedig klikk ide. 



fotók: Zsiga Pál

Independent Label Fair Budapest 2019. – Idén is ott leszünk!

Idén is ott leszünk a város lemgmenőbb lemezvásárán, a 3. Independent Label Fair Budapesten.

Ezekre számíthattok:
– több, mint 40 magyar független lemezkiadó
– műfajok: house, techno, hip hop, rock, jazz, disco, afro, funk, elektronika, punk, experimental, electro, acid, downtempo, synthwave, drum&bass, dub…
– szakmai előadások, kerekasztalok a hazai lemezkiadással kapcsolatban a vásár napján délelőtt (pontos témák, résztvevők később); együttműködés a Magyar Független Lemezkiadók Egyesületével
– hazai kiadók által delegált előadók koncertjei, live actjei és dj szettek a vásár ideje alatt

Az ILF nem egy hagyományos értelemben vett lemezbörze – ilyenből szerencsére már több is fut Budapesten -, így hát egyéni árusok nem, kizárólag magyar lemezkiadók települhetnek ki.

A belépés díjtalan. Az esemény idén a Telekom Electronic Beats Lifestyle Market egyik szekciójaként valósul meg. Facebook event itt.
Az ILF Toldiban lévő panel beszélgetéseit a Merlin támogatja, ahol mi is ott leszünk:

12:30-13:30 Hogy csináljátok? Hazai lemezkiadók: lemezgyártás, hazai és nemzetközi terjesztés, marketing…
Beszélgetés résztvevői:
Bánki Nikoletta, GrapefruitMoon Records
Dankó Gergő, This Is Our Time
Huszár Kristóf, Pluto Sound
Kovács Tamás, Budapest Vinyl
Moderátor: Fonyódi Ákos, Budabeats Records

13:45-14:30 Hazai független lemezkiadók lehetőségei külföldön, digitális terjesztés
Beszélgetés résztvevői:
Gallasz Enikő, a WM Music Distribution ügyvezetője
Nász Csaba, a Magyar Független Lemezkiadók Egyesületének társelnöke
Moderátor: Décsy Eszter, újságíró

Megjelent a Woodstock Barbie első dala és klipje: Never Gonna Fall in Line 

Az eredetileg kizárólag Grizzly tagokból álló Woodstock Barbie célja az volt, hogy kipróbálják a grizzly engine-t egy énekes csaj alatt. 2015 és 2018 között összesen hat énekesnőt daráltak le a húsdarálón, és már majdnem feladták, amikor egyszer csak Püré képbe került. Adtak egy utolsó esélyt a projektnek. Püré lejött és az első próbán hibátlanul fel is köpte úgy, ahogy kellett. Kemény, karcos, dögös debüt-EP állt össze Never Gonna Fall in Line címmel, amiről az címadó dalhoz klip is készült.

Pádár Alexandra ‘Püré’ elsősorban a jazz, swing, pop, r&b világából érkezett, az X-Faktor táborok és a Star Academy döntőse volt. Horváth Arián ősidőktől fogva a sludge-stoner Grizzly gitárosa. Vilczek Áron ‘Roti’ bő két éve került a Grizzly-be basszerozni, a Run Over Dogs-nak pedig alapító-gitárosa. A dobok mögött Gilinger Ádám ül, aki négy évig a Bohemian Betyarsban, két évig az Antonia Vai Band-ben dobolt, beugrott a Császári Pillanatművekbe és a Nagy Edi Projektbe is, január óta pedig a Dungaree állandó tagja.

A videót Mahut Luca készítette a felvételektől az editálásig. A dalról Püré osztotta meg velünk titkos gondolatait: “Úgy érzem, kettős ügynökként állok a mainstream és az underground kapujánál, ezért egyik világ sem akar igazán befogadni, de mégis mindkettő ott lakozik bennem. Erősen amazonos, rockos, sámánasszonyos lendülettel vágtunk neki ennek a dalnak, amiben meglehetősen sokféle stílusirányzat fellelhető; a hős metálon át a prédikálós gospelig. A dalt egyébként a média és a mainstream iránt érzett mélységes fájdalmam és dühöm szülte, és így jön a képbe az örök lázadás eszméje, a tüzes vérű harcos, aki, ahogyan a cím is mondja “soha nem áll be a sorba”.”

A teljes kislemez október 7-én jelenik majd meg online és a streaming platformokon a NOW Books & Music gondozásában, az EP bemutató koncert pedig október 26-án lesz a budapesti Dürer Kertben a kanadai Dopethrone és egy kisebb fesztiválnyi zenekar társaságában.

Instrumentális vihar kietlen görög tájról: itt a Their Methlab első nagylemeze!

Az athéni Their Methlab első nagylemeze virtuálisan kéz alatt került hozzám, és még ha a nevük nem is csinált túl sok kedvet, a görög stonerben eddig ritkán csalódtam, vagy csak Bulcsú cimborám fertőzött meg túlságosan, ezt már sose tudjuk meg… Elsőre csak úgy a háttérben, mélázgatásokban hallgattam, macskával az ölben. Tipik stoner rock stíl.

Décsy Eszter

Az amúgy hazájukban is csak közepesen ismert banda az észak-nyugat görög Ioannina városában rakta össze az első riffeket, a környező kopár, kise táj által (is) inspirálva, valószínűleg sok-sok végtelenbe nyúló kemény, grúvos, elszállós jammelgetésből kihámozva, és 2013-ban ki is adták első, cím nélküli kislemezüket, és ezzel neki is indultak a kanyargós görög hegyi utaknak.

Az évek alatt alaposan kikupálódtak abban a zenei szcénában, ami már amúgy is kitermelt néhány gyöngyszemet (hogy csak a saját kedvenceimet említsem); Naxatras, Supersoul, Planet of Zeus, Puta Volcano, 1000 Mods és társaik, és osztoztak színpadon pl. a Toundra-val, az Elderrel és a Samsara Blues Experimenttel. The Last Second c. nagylemezüket hallgatva, az EP-jükhöz képest is, összeállt a kép, hogy mi is ez igazából. Az instrumetnális albumon keveredik a post-rockos, slepmakeswaveses lágyság némi naxatrasos pszichedeliával, de azért ott van az a nyers, apokaliptikusan viharos karcosság is, és a kettőt valahogy pont addig tolják, hogy a két vége között még erős maradjon az atmoszféra, hogy vagy simogatni, vagy nyesni lehessen ezt a teret, amit összemuzsikáltak. Nagyon be tud szippantani, és többször hallgatós az anyag. A lazán tízperces záró Golden Bond of Ambition teszi az i-re a pontot, engem ezzel vettek meg teljesen.

Az album egyébként BlackBox Studio-ban lett rögzítve, a mix és master pedig az Unreal Studioban készült, ahol pl. a Puta Vulcano és a Planet of Zeus is dolgozott már. Na, de, hogy miért is kezdtem bele ennek a megírásába, annak egészen egyszerűen két oka van; az egyik, hogy rohadtul bejön, a másik pedig, hogy június 7-én itt lesznek a Három Hollóban három jóféle hazai banda társaságában, név szerint a Dr. Sludgelove, a The Royal Freak Out és a Vanta. Csekkoljatok be az eventre itt.

 

Az érzelmesebb rejtett oldal: The Royal Freak Out – Hidden Sounds from Older Times

Elrejtett dalok a múltból: itt a The Royal Freak Out eddig meg/nem jelent dupla single-je, a Hidden Sounds from Older Times. Érzelmesebb stoner, lágyabb progresszivitás, hallgassátok meg! A dalokat kommentálja a zenekar frontembere, Farkas Balázs.

Tegnap a Lángoló gitárokon permierezett az Everything I Need, a dupla singe viszont itt és MOST hallható először. Azaz, a teljes igazság, hogy rejtve ugyan, de ezek a dalok már megjelentek korábban, B-oldalas hidden trackként a srácok nagylemezének CD formáján, innen jött a mini-EP címe is. A dupla single célja, hogy megmutassa a zenekar lágyabb, érzelmesebb oldalát is, mielőtt a srácok újabb karcos dalokkal állnak elő, várhatóan még a nyár előtt.

Amolyan intermezzo, nem feltétlenül képviseli a múlt- vagy jövőbeli zenei elképzeléseinket, de mindenképp szerettük volna megmutatni őket.

fotó: Zsiga Pál

A most megjelent dalokról Farkas Balázs mesélt:

Everything I Need: Ez a dal a zenekar könnyedebb és pörgősebb oldalát mutatja be, kevésbé követi az A Step Beyond the Fading Line lemez keményebb vonalát, az eddig felvett nóták közül viszont az egyik legbulizósabb, klasszikus rákendroll dal. Szövegileg és zeneileg egyszerű, hömpölygős, két igazán fasza instrumentális résszel. Az outro gitárszólójáért hatalmas köszönet Sipos Andrisnak (Nuke)!

Burn it all Away: Ez egy kevésbé karcos, csendesebb, talán picit érzelgős dal, de nagyon szerettük volna felvenni, mert (ahogy az Everything I Need is) egy régi korszakból maradt velünk, Ábrisnak és nekem is nagyon sokat jelent. Ebben a számban hallható először az azóta teljes állású királyi sráccá szegődött Marci (Rátkai Márton) is, akivel az Autopilot zenekarban is együtt rombolja a közízlést. Szövegileg is nagyon közel áll hozzám, a megbocsájtásról szól, arról, hogy mindenki érdemel egy második esélyt. Az újrakezdésben való bizalom és a hit abban, hogy a végén minden jó lesz, ezek vezénylik a dalt.

Tavaly ősszel a nagylemezük köré szervezett turnéval végigjárták az országot, de most tavasszal egy kicsit lassítanak, hogy az új dalokra koncentrálhassanak, de azért lesz néhány koncert is. Legközelebb március 22-én játszanak a Robotban (fb esemény itt), amire gyorsan fogynak a jegyek. Az estét a Third Planet nyitja majd, utánuk pedig az Uzipov játszik, ne hagyjátok ki! Áprilisban Pécsre, a Szabadkikötőbe is visszatérnek, de körbenéznek majd Szerbiában is.

TÁMOGASD A ZENEKART!
Vedd meg a dupla-single digitális változatát itt,
vagy rendeld meg a nagylemezt egyben, itt!

 

 

 

 

Ahol abbahagyta a NOW… “Egy évtized után pont, és a sonkás tormatekercs – interjú a búcsúzó Grand Mexican Warlock alapítóival”

A 2012. november 1-től 2019. február 11-ig aktívan működő NOWmagazinunk utolsó nagy interjúja a búcsúzú Grand Mexican Warlockkal volt. Itt olvashatjátok alább, illetve az archívumban itt. 

 

Idén lenne, lett volna, avagy éppen pont most tíz éves a Grand Mexican Warlock, de a jubileum ünneplése helyett január 26-án elbúcsúznak a közönségtől. Három iszonyú jó nagylemez, rengeteg lehengerlő koncert és megannyi más zenei projekt mellett lezárják a Grand tízéves karrierjét. Bár a döntésük véglegesnek tűnik, hagytak maguknak kiskaput. Múlton kesergés helyett miértek, nosztalgia és jövőbe pillantás – a zenekar alapítóival, Szabó Lacival, Hegyi Áronnal, Mohácsi Matyival és Undosszal beszélgettünk.

Kezdjük a nehezével. Gyanítom nem volt könnyű meghozni azt a döntést, hogy befejezzétek a Grandet, mi vezetett ide?

Undos: Egyszerűen nem tudtunk időt szakítani rá. Nem jött össze, hogy egy normális próbát összehozzunk, vagy legyenek koncertdátumok, nálam ez törte el a dolgot. Meg amiatt, hogy így szét voltunk esve, motiváció se nagyon volt részemről. Összetett dolog.

Csak az időhiány vette el a motivációt, vagy egyéb dolgok is?

Undos: A történet hiábavalósága.

Lac: De a hiábavalóság egy kicsit belülről is fakad, nem?

Undos: Nem, ha rendesen menő dolog lett volna, mint ahogy ment a Hell Sweet Hell ideje alatt, amikor folyton mentünk és csináltuk.

Lac: Igen, ezért mondom, hogy belülről fakadt, ez rajtunk múlt.

Matyi: Pedig pont a Hell Sweet Hell ideje alatt volt egy olyan európai turnénk, ami szerintem az egyik legdemotiválóbb dolog volt a zenekar történetében, mert kábé nulla embernek játszottunk a koncertek 90%-ában. Tök jó buli volt, tök jól éreztük magunkat, az egyik legszebb emlékem volt. Meg az is ott van, hogy hány éve játszunk a segglyuk színpadon a Fishingen, mégse sikerült egy nagyobb színpadra átkerülni sehogy se. Belülről mi nyilván látjuk, hogy mi a Grand, van egy idealizált képünk róla, és egy-egy ilyen fellépés kurvára megadta volna a lehetőségét annak, hogy kiteljesedhessen és megmutathassa magát rendesen ez a zenekar.

Undos: Igen, amikor kaptunk egy éjjel egyes Sziget színpadot, ott azért nem hagytuk cserben a tisztelt publikumot.

Lac: Mikor játszottunk mi éjjel egykor a Szigeten?

Undos: Kábé az első Szigetünk volt. Ahogy véget ért a nagyszínpadon a műsor, egyből ott mellette játszottunk. Már nincs is meg az a színpad, de akkor full tele volt.

Lac, még nyáron mondtál egy olyat, ami szerintem szép gondolat volt, hogy nem lett volna jó az új lemez, és így inkább nem is csináljátok meg. Szép alatt azt értem, hogy ezt kevesen ismerik fel és látják be. Miért érezted így? Elkészült egyáltalán a lemez?

Lac: Nem, csak két dal készült el, amik meg is jelentek még tavaly. Anno, amikor megjelent a harmadik lemez, kitaláltuk, hogy fél éven belül kiadunk egy negyediket a semmiből, meglepetésszerűen. Elmentünk Áronék tanyájára, ahol eltöltöttünk pár napot, berendeztünk egy kis home stúdiót, majd összeraktuk és felvettük az anyag alapjait. Egész jó dolgokat sikerült rögzíteni, csak aztán elúszott és nagyon sok idő eltelt. Igazából ez a lemez akkor lett volna jópofa, ha tényleg kijön nem sokkal a III után. Amikor már közeledtünk a végéhez, egyre inkább megmutatkozott, hogy talán mégsem kéne ezt erőltetni. Nem lett volna értelme kiadni egy olyan albumot, amit mi magunk sem hiszünk el igazán.

Áron: Előtte úgy dolgoztunk, hogy folyamatosan, minden héten többször találkoztunk, próbáltunk, minden szinten összeértünk, de ez az időszak meg inkább olyan volt, hogy már azt is nehéz volt összehozni, hogy mindenki ott legyen. Én azzal, hogy leköltöztem, kiestem ebből az egészből, de mindenki kicsit szerte ment, így az a metódus, amivel a korábbi lemezek készültek, nem tudott megtörténni ezalatt az idő alatt egyszer sem. Lehet, hogy ha még két hetet nyomtunk volna a tanyán, akkor kész lett volna, én úgy érzem, hogy nem is volt rá elég idő, vagy legalábbis nem úgy, ahogy szépen megértek az előző lemezek dalai.

fotó: Zsiga Pál, ZöldPardon, 2013.7.17.

Mennyire végleges a döntés, hogy akkor ez most tényleg búcsúbuli?

Undos: Ki tudja? Ezt most eltesszük, ez biztos. Soha ne mondd, hogy soha.

Lac: Igyekeztünk ezt az egészet úgy kommunikálni a külvilág felé is, hogy azért nem vetettünk még keresztet erre az egészre.

Undos: Lacival megcsináltuk a Grand hakniverzióját, amivel járhatunk majd vidéki diszkókba.

Lac: Mi nem azt mondtuk, hogy itt a vége és soha többé, így elkerülve azt, amit sok zenekar végigjátszott már, hogy nagy csinnadrattával feloszlanak, aztán másfél év múlva már hirdetik is a következő bulit. Mi fenntartjuk magunknak a jogot, hogy bármikor visszatérjünk, de az is előfordulhat, hogy ez soha nem történik meg. Mindenesetre kell még egy kis idő, hogy számunkra is világos legyen, mit akarunk még ettől a zenekartól.

Matyi: Eléggé fontos összetevője volt ennek a hagyjuk és engedjük el sztorinak az is, hogy már kezdtük egymást gyűlölni. Tök jó kis modellje volt, amit ennek az interjúnak a kapcsán is láttál, a végén már éreztem, hogy mindenki otthon veri a fejét a falba. Egy idő után ez egy csomó vélt konfliktust generált.

Lac: Szerintem épp ez a szomorú, hogy a végén már konfliktusok se nagyon voltak. Úgy voltunk vele, hogy áh, hagyjuk… Undos mondta ki végül, hogy tele lett a töke.  Amikor először ezt emailben jelezte, nem nagyon kellett magyaráznia, kurvára értette mindenki, hogy mi a baja, és ha nem ő mondta volna ki, lehet, hogy két héttel később én, vagy valaki más.

Tavasszal jelentettétek be, hogy vége és azóta azért sok idő telt el, benne lehetett volna a pakliban, hogy meggondoljátok magatokat…

Lac: Röhej, még feloszlani se tudunk tisztességesen… Azért telt el ennyi idő, mert amikor megdumáltuk, hogy feloszlunk, akkor felmerült a hogyan kérdése. Legyen vége, és ennyi volt, vagy legyen valami búcsúkoncert? Hááát, legyen valami azért – mondtuk. Oké. Mikor? Naptárak elő. Ez május környékén volt, nézegettük a nyár végét, a szeptembert, az októbert, de mindig volt valakinek valami. Aztán 2019 januárig kellett mennünk, hogy találjunk egy dátumot, ami mindenkinek jó.

Matyi mondta az előbb, hogy mindannyian látjátok, hogy mi a Grand. Mi a Grand? Nem szeretitek a zenei skatulyákat, nem is erre gondolok, hanem, hogy nektek mit jelent a Grand.

Undos: Na, mi a Grand?

Matyi: Egy nem létező zenekar.

Undos: Egy valaha létezett zenekar. Egy olyan önkifejezési forma, amit az előbb a Matyi is mondott, hogy mindannyian majdnem mindent itt tanultunk meg a felnőtt zenészéletünkre vonatkozólag. Gyakorlatilag egy nagy folyam, aminek tök jó volt a részese lenni. Nekem is egyértelműen a Grand a valaha volt főzenekarom.

Lac: Nekem az Aeons a tükörképe volt az akkori önmagamnak. Semmilyen más lemez nem készült, és lehet, hogy soha nem is fog, ami ennyire az, ami vagyok. Nem ugyanilyen mértékben, de a többiről is el tudom mondani ugyanezt. Igazából ez volt az én zenekarom. Nyilván a többieké is, de ez volt az én bandám. Mint ami Áronnak a Jazzékiel.

Matyi: Valószínűleg ezt inkább a rajtunk kívüli, Grand Mexicant ismerő emberektől kéne megkérdezni, hogy nekik mi a Grand. Talán külső szemmel-füllel jobban meg tudják mondani.

fotó: Zsiga Pál, A38, 2014.7.18.

Áron: Én nagyon megéltem a változásokat. Amikor bekerültem, akkor már készen voltak a lemez témái, konkrét, megírt billentyűk voltak például. Nekem eleinte annyi volt a dolgom, hogy ezeket megtanuljam. Az hogy a végén ez szinte már teljesen rám volt bízva, folyamatosan alakult ki. Nyilván továbbra is sok volt, amit a Szabó hozott, de változott az arány. Ezt az egész utat nagyon élveztem. Szerettem azt is, hogy ha még kurva nagy linkek voltunk is, de időt szántunk rá. Laci bele is halt párszor, hogy egyben tartson minket, közben valahogy mégis mindenki akarta csinálni és valahogy mindig az lett a vége, hogy működött. Itt van a teremben például ez a szebb napokat megélt nagybőgő, erről is az jut eszembe, hogy volt az Artisjusnak egy gálája, ami összességében borzasztó volt…

Matyi: De az a sonkás tormatekercs viszont kurvajó volt.

Áron: Emlékszem, akkor éreztem azt először, hogy igazán ismerjük egymást, hogy ennek igazi tagja vagyok, hogy ezt én is nagyon szeretem. Akkorra már többször megadatott, hogy nagyzongorán játszhattam a témákat. Az első Grand Mexican akusztikus átültetések szerintem aranyosak voltak, de nagyon gyerekcipősek, aztán elkezdtem azt érezni, hogy egyre jobbak.

Lac: Általában egyetértünk ilyen dolgokban, de ebben nagyon nem. Szerintem a második MR2 Akusztik sokkal szarabb, mint az első.

Áron: Nem erre gondolok, hanem arra, hogy hangosan szóltunk kurva sokáig, és azt nekem kurvajó volt megélni veletek, hogy ez így is működik. Az időrendet nem tudom, csak azt tudom, hogy a sonkás tekercs ott az Artisjuban nagybőgővel, nagyzongorával nagyon jó volt.

Lac: Meg megcsapott a jogdíj szaga.

Áron: Az ott meg…

Matyi: Ami még eszembe jut, és ezt más zenekaraimról nem tudom elmondani, hogy attól függetlenül, mennyire összetett meg sűrű szövetű a zenénk, 12-től 80-ig bármilyen zenei kultúrából érkező emberek, valahogy jobban értik. Faterom felhívott, amikor az első lemez megjelent, hogy na végre bazmeg valami, amit én is értek.

Undos: Az öreg Somló hogy szerette…

Matyi: Igen, kicsit ilyen korosztályokon felüli lett végre, vagy lehetett.

És akkor mégis hogyan lehet az, hogy nem lettetek “világhírűek”, értsük ezt erősen idézőjelben. Hogyhogy nem sikerült áttörni azokat a bizonyos falakat? Mik voltak ezek a falak?

Undos: Kaptunk az elején egy elég jó hype-ot.

A “supergroup” megnevezéssel?

Undos: Igen, ott mindenki áradozott, de nyilván ez is egy tizenötperces történet volt, utána ez elkezdett megcsappanni. Nyilván elég sokat vártunk az első és a második lemez között, az ott egy vízválasztó volt.

Matyi: Meg ott azért beleszólt a Somlóval való szétszakadás, doboskeresés, voltak azért göröngyök, amiket lassabban és nehezebben vettünk, mint ahogy lehetett volna. Nem tudom, hol ment meg a dolog. A harmadik lemeznél szerintem megint jött egy ilyen hit, azt éreztem, hogy ez most megint kurvajó, csak lehet, hogy túl sok idő telt el a kettő között és egy totál új közönség nőtt fel, akik már nem tudták, hogy mi ez a zenekar.

Lac: Magyar zenekar vagyunk, ezt is tegyük hozzá.

Undos: Nem gondolom, hogy sokkal könnyebb dolgunk lett volna egy akármelyik másik országban.

Matyi: Na, jó, de próbálkozhattunk volna külföldi terjesztéssel is.

Lac: Én sokkal jobban megtanultam megbecsülni azt, ami megadatott. Jópár hasonló zenekart ismerünk, a baráti körünk tele van ilyenekkel, akik még inkább megrekedtek egy adott szinten, nekünk ahhoz képest szerencsénk volt. Tök nagy dolog, hogy egyáltalán tudtunk koncertezni, viszonylag normális helyeken, fasza stúdiókban lemezeket felvenni, megjelentetni bakeliten, videoklipet készíteni. Szóval szomorkodás helyett inkább próbálom pozitív érzésekkel lezárni ezt a fejezetet.

Undos: Eléggé lejtmenet, amibe már az elején belecsöppentünk. A 2000-es évek közepén valami megindult zenei téren, aztán vissza, és mi a megint visszában kezdtük a Grandet, és egyelőre nem úgy néznek ki a trendek, hogy felfelé ívelne ez a pálya a közeljövőben. Nyilván a magyar zenei piac is közrejátszik ebben, a rádió monopol helyzete, a Petőfi rádiós sztori, még az olyan műsorokat is megszüntették, mint az MR2 Akusztik. Már nem is létezik a stúdió sem. Nem egy könnyű időszakban kezdtük és egy még nehezebb időszakban fejezzük be.

Lac: Igen, meg az a korosztály, akik most kezdenek szórakozni járni és önállósulni, azok kurvára nem ebben vannak, azt se tudják, mi az élőzene.

Undos: Nekik az a koncert, hogy egy csávó áll a színpadon egy pult előtt és mutogat.

Matyi: Mikiékkel dumáltam ezt [Görög Miki, a Corvintető ex-programszervezője – a szerk.], hogy vajon miért? Nem sokkal egyszerűbb elhívni egy csávót, aki bedug egy USB-t, mint hozni-vinni a hangszereket? Külön technika, szállás, kaja, inkább jöjjön a csávó, dugja be a szarát, aztán hadd szóljon. Ezért nem kedvez a jelen és a jövő az élőzenének, mert senkinek se éri meg, a közönséget meg nem érdekli sokkal jobban.

Mik voltak a legjobb és legnagyobb szubjektív pillanataiok a zenekar tíz éve során?

Matyi: Nekem a III lemez és az elkészítése. Meg utazni nagyon jó volt.

Undos: Nekem is mindenképpen az élő koncertek voltak a kiemelkedők ebben a zenekarban. Koncerten ott voltunk hatan a színpadon és kentük neki, ebből mindig tök jó energianyaláb tört ki. Engem annyira nem érdekel, ha nincs közönség, egy embernek is meg tudok halni, csak azt szeretném, hogy jól szóljon, egyben legyen, kurvára sugározzon belőle az energia, mindegy, hányan hallgatják. Épp ezért nem is éltem meg tragikusan ezeket az európai turnékat, szimplán kurva jó volt menni, minden nap nyomni, elveszni a városokban.

Lac: Nekem egy kicsit nehezebb volt a Granddel, mint bármelyik másik zenekarommal, mert volt egy ilyen rögeszmém ezzel kapcsolatban és lehet, hogy egy picit túl magasra tettem a lécet. A legtöbbször azt éreztem, hogy nem történik meg a varázslat, amitől az egész kiteljesedhetne. Ettől sokszor befeszültem és nagyon kevésszer tudtam igazán élvezni a koncerteket. Az utolsó 3-4 évben ez megváltozott, pontosabban én is változtam és a zenekar is, mondhatni egymáshoz szelídültünk. Azóta többnyire élvezem a koncerteket.

Matyi: Most még van kettő koncert, amit utálhatsz.

Áron: Igen, hát, nyár óta azért jó, ha egyszer még játszunk a búcsúkoncert előtt.

Undos: Nyilván felkészülőkoncert jellege van a dolognak, hogy még a nagy megmérettetés előtt tudjunk játszani.

[UPDATE: a kecskeméti koncert az interjú megjelenése előtt volt, már csak az Akvárium van hátra – a szerk.]

Nyilván nem szó szerint értetted a “nagy megmérettetést”, de azért ha jobban belegondoltok, szerintetek múlik rajta valami?

Undos: Áh, mi múlna rajta? Semmi. Csak úgy idézőjelben mondtam.

Lac: Egyébként szerintem a magunk szempontjából igenis múlik. Hogy hogyan engeded el, milyen szájízzel, hogy úgy raksz-e pontot a végére, hogy de szar volt ez az utolsó koncert, vagy úgy, hogy iszonyú jó volt.

És hogyan tovább? Nyilván nem áll meg az élet a Grand után sem.

Matyi: Én megyek innen melózni 11-re.

Áron: Én hazamegyek a tyúkokhoz.

Matyi: A Trillion jól működik.

Lac: Már az se sokáig :)

Matyi: Tudatosan nem teszem olyan magasra a lécet, mint a Szabó.

Lac: Már én sem.

Áron: A Jazzékiel lemez az készül.

Undos: Mint mindig.

Áron: Igen, örökké készül. Mi ott fogunk találkozni Lacival sokat.

Lac: Hát olyan sokat azért nem.

Undos: A Grandnél többet.

Lac: Áronnal amúgy van egy tök jó kis közös bandánk a Jazzékiel mellett is. Meg Hubával. Van egy komplett lemezanyag.

Undos: Ilyenem nekem is van Hubával. Meg a Závadával csinálunk most egy színházi projektet, az lesz a címe, hogy Tizenkét szék, most írjuk a zenét hozzá.

Décsy Eszter
Fotók: Zsiga Pál

Az összes eddigi Grand Mexican Warlock NOWmagazinos cikkünket itt találjátok!

Kerekes Band koncert és a Kábé23 bemutatója az Akvárium Klubban

Tegnap este végre mindannyian a kezünkbe vehettük a legújabb könyvünket, a kétszeres Fonogram-díjas ethno funk betyároknak, a Kerekes Bandnek készült. Ilyen volt a Kábé23 –  a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede koncerttel egybekötött bemutatója.

fotók: Zsiga Pál

Még a zenekar tagjainak is meglepetés volt a kötet, Csarnó Ákoson kívül ugyanis a készítés során senki nem látta egyben sem a szöveget, sem a grafikai munkát. A kötet bemutatóját Décsy Eszter, a NOW Books & Music kollektíva alapítója vezette, és Fehér Zsomborral, Csarnó Ákossal, a kötet szerkesztőjével Csepregi Jánossal, és az interjúkat jegyző Nuszbaum Tiborral és Vass Norberttel beszélgettek 23 évnyi legóról, zenéről, történetekről, és a zenészek természetes élőhelyéről. A bemutató végén még Borics Virág, a kötet grafikai tervezője is tiszteletét tette.

A Kábé 23-at itt tudjátok megrendelni, ha a bemutatóról lemaradtatok!


 

A zenekar tagjait sokan rohamozták meg, hogy aláírják az új könyvet, de nekik már a színpadon volt a helyük, hogy közel két órán át betyárosan pörgős műsort adjanak. Szinte tele volt az Akvárium KisHall, ment a tánc végig. Hihetetlen energia árad a színpadról, ha ott a Kerekes!

 



 

Kábé23 – a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede már előrendelhető!

A Kerekes Band sok éve az egyik legpimaszabb, legenergikusabb, legizgalmasabb zenekar a magyar zenei térben. Nekem pedig hatalmas kedvenceim. Mondhatod, persze, micsoda hülye ízlése van ennek a Csepreginek!

A kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band útja a fülledt hangulatú moldvai, gyimesi táncházaktól a világzenei nagyszínpadokig több mint 20 évet ölel fel. Ezalatt a több mint két évtized alatt hozták létre azt a hangzást, amely összetéveszthetetlen a hazai és nemzetközi világzenei színtéren. A moldvai zene pulzálását idéző tempó kiegészülve riffközpontú furulya és koboz témákkal, más néven Ethno Funk, amit a nyáron Kazahsztán legnagyobb zenei fesztiválján, a Spirit of Astana hatalmas színpadán is megmutattak sokezer embernek.

A lázadó jubileum se nem húsz, se nem huszonöt, hanem “kábé” 23, ennek alkalmából a zenekar visszanézett saját történelmére, és elmesélik, hogyan is járták végig a zenei színtér szekérkeréktörően rögös útját. Míg az interjúkat Nuszbaum Tibor és Vass Norbert jegyzi, addig a történetekért, legendákért és álhírekért Csarnó Ákost, Csepregi Jánost és Fehér Viktort terheli a megkérdőjelezhetetlen felelősség. Ezeket Borics Virág öltöztette fel végső formájába. A NOW Books & Music gondozásában megjelenő könyv mellé ezen alkalomból egy válogatáslemez is kerül a digitális formában, ami minden kötethez letölthető, illetve egy egyedi, Kábé23-as pólóval is készülnek.


“Ez a kötet nem egy színes-szagos lexikon. És a Kábé23 rohadtul nem a zenészek és a rajongók közt tátongó szakadékon átívelő híd. (Ráadásul sehol egy nyomorult unikornis!) Előbbi dögunalom volna, utóbbi pedig borzasztóan messze áll attól, ami a Kerekes Bandet igazán szerethetővé teszi. Ez a banda ugyanis nem ismeri az efféle távolságot. Azt, ami alkotót befogadótól elválaszt, előbbit pajzsara emeli, utóbbinak meg együtteses pólót ajándékoz drága pénzért. A Kerekes legnagyobb ereje a közvetlenségben, az önfeledtségben, a játékosságban van, ami éppúgy jellemzi ezt a kötetet is. Vannak jó sztorik? Igen. Vannak őszinte, személyes gondolatok? Igen. És akad egy üveg bor, ami mellé le tudunk ülni, hogy beszélgessünk kicsit? Mert ez a kötet ezt szeretné.” – írja Csepregi János a kötet fülszövegében.

A Kábé23 –  a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede nemcsak a jó sztoriktól és az kulisszatitkoktól lesz igazán különleges, de attól is, hogy a zenekarról olyan ismert emberek is nyilatkoznak és üzennek az évforduló alkalmából, mint Fábián Juli, dr.Máriás, Sebő Ferencz vagy Berecz István.

“A Kerekes Band név hallatán a kortárs tudományos kutatások egyik legfontosabb irány- zata jut eszembe: az pedig a hibrid technológia. Mert ők is igazából már Nobel-díjra érdemesek ebben a kategóriában, lévén létrehozták a csángó testbe ültetett James Brown szíve által azt az új fajtát amely az égig ér és a legtöbb termést hozza.” – írja dr.Máriás a kötetben.

A Kábé23 –  a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede koncerttel egybekötött bemutatója november 30-án lesz az Akvárium Klubban! Az esemény részletei itt.

Kábé23 –  a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede már előrendelhető!
A kötet a letölthető exkluzív válogatáslemezzel és ajándék eBookkal, vagy akár egyedi, csak erre az alkalomra készülő Kábé23 pólóval előrendelhető, itt.
Vannak jó sztorik? Igen. Vannak őszinte, személyes gondolatok? Igen. Na, mit szólsz? Lenne hozzá kedved?

A Step Beyond the Fading Line – itt a The Royal Freak Out dögös nagylemeze!

Ütős és összetett dalok a progresszív és stoner rock határmezsgyéjéről: megjelent a The Royal Freak Out első nagylemeze, az A Step Beyond the Fading Line!

A mostanra teljesen budapestivé vált The Royal Freak Out pályája lényegében 2015 márciusától, a Full Circle c. EP-jük megjelenésétől datálható, habár a zenekar magja 2012-ben Londonban kelt ki Farkas Balázs (ének, gitár) és Sipos Ábris (basszus) zenei konyhájában. Ahogy ez sok zenekarnál így van, az ő útjuk sem volt eddig zökkenőmentes, a 2012-es londoni Failure is an Option EP-től hosszú út és némi szünet vezetett Budapestre, majd egészen a most debütáló első, A Step Beyond the Fading Linec. nagylemezig, amiről két dalt már megmutattak az elmúlt hetekben, köztük a szexi klipes Miss Misery-t is.

A nagylemez anyaga három év termése, hosszan érlelték, csiszolták a dalokat, mire úgy érezték, eljött az idő, hogy rögzítsék őket. Ehhez egészen Egerszalókig utaztak Sohajda Peti (Shapat Terror, Kerekes Band) Standing Waves stúdiójába, ahol egy hónapot töltöttek a felvételekkel ormányos medvék és cserebogarak társaságában. A gitárszólókkal Sipos Andris segítette ki őket, akit a Nuke-ból és a Strong Deformityből is ismerhetünk, és lelkesen mesélt a stúdiózásról ebben a videóban:

A tíz dalt tartalmazó lemez nagyon kompakt anyag, érezhetően érett, komplex dalokról van szó, amik szinte azonnal az ember bőre alá másznak. Odafigyelős számszerkezetek, amiket sok hallgatás után is jól esik fejtegetni, avagy csak szimplán hátradőlni a kanapén és élvezni. Nagyon rájuk fért már egy ilyen minőségi anyag. A szövegvilág pedig rengeteg olyan gondolatot piszkál meg, ami generációnk sajátja, akár a Poison, ami a légvárakat ássa alá, a Miss Misery napos és árnyékos oldalakra mutat rá, a New Transmission a motivációkat húzza elő, de akadnak könnyedebb darabok is, mint a White Beetle, ami inkább csak egy atomszétcsapott este utáni helyzetjelentés. A lemezre záródalként felkerült a Comeback is, ami első körben az előző kislemezen jelent meg, ám most egy picit újragondolt verzióban rögzítették. Az A Step Beyond the Fading Line dalai olyan progresszív irányt mutatnak a dallamosabb rock és a stoneresebb vonal között, ami kifejezetten üde színfolttá teszi a zenekart a magyar rockszíntéren és rengeteg potenciált hordoz magában.

RENDELJÉTEK MEG CD-n VAGY 12″-es EXKLUZÍV VINYLEN!

Megjelenés: 2018.október 8.

A Step Beyond the Fading Line

Tracklist:
1. Intro (04:08)
2. Poison (04:19)
3. White Beetle (04:30)
4. Miss Misery (05:34)
5. Walrus Factory (05:54)
6. Status Quo (03:41)
7. New Transmission (07:13)
8. Not Anymore (05:28)
9. Times (06:21)
10. Comeback (08:23)

Music by Balázs Farkas, Ábris Sipos and Róbert Jónás, apart from: Poison by Péter Deák
Guest guitar solos by András Sipos in White Beetle, Status Quo, The New Transmission and Comeback
Keyboard by János Nánai in Not Anymore
All lyrics written by Balázs Farkas
Artwork: Péter Jakab

Recording, mixing, master: Péter Sohajda, Standing Waves Studio, Egerszalók, Hungary.

Management, booking, rights:
Eszter Décsy
now.books.music@gmail.com

Ⓟ NOW Books & Music, 2018.
ⓒ NOW Books & Music, 2018.
All rights reserved. Produced in Hungary.

123›»

Copyright NOW Books & Music 2018. - Impresszum - Kapcsolat - Hírlevél feliratkozás